Mi történik, ha sokáig nem alszunk?
2016. július 13. írta: Inhead

Mi történik, ha sokáig nem alszunk?

Az alvás a mindennapjaink szerves része, egy-két kivételes alkalomtól eltekintve mindenki minden nap alszik néhány órát. Ha valami miatt kimarad, vagy túl kevés sikerül, szinte azonnal érezzük a hatását: fáradtak, levertek vagyunk, nem tudunk figyelni, ásítozunk, szúr a szemünk.

Nem véletlen, hogy nem sokszor engedjük meg magunknak azt a luxust, hogy alvás nélkül csináljunk végig két napot egymás után. Az emberi szervezet azonban, ha nagyon muszáj, ennél többet is képes alvás nélkül kibírni, igaz, megvan az ára. Mivel ezt viszonylag kevés ember próbálja ki, nem sokan tudjuk, hogy mi a következménye annak, ha nem alszunk több napon át. Voltak azonban ilyen kísérletek, ezért vannak ismeretink erre vonatkozóan.

51742688_m.jpg

Szigorúan ellenőrzött kísérletek

Olyan kísérleteket, melyekben a résztvevőket nem hagyják aludni huzamosabb időn keresztül, csak szigorúan ellenőrzött körülmények között lehet végezni, mert súlyos következményei is lehetnek az alváshiánynak.

Amikor a szokásosnál több idő telik el alvás nélkül, a szervezet fokozatosan elkezd figyelmeztetni, hogy ideje lenne lefeküdni. Ásítozunk, szúrni kezd a szemünk, problémás lesz a koncentráció. Ezek a tünetek az idő előrehaladtával fokozódnak. Amennyiben ennek ellenére sem pihenünk le, még komolyabbak lehetnek a jelzések, 4 nap után például már hallucinálni kezdünk, amik szintén súlyosbodhatnak. 

Halálos is lehet

Szélsőséges esetben az alváshiány halálos is lehet, de ezt a szintet majdhogynem lehetetlen elérni. Sokkal hamarabb elalszunk, minthogy ennek akár csak a közelébe kerüljünk, legfeljebb úgy lehetséges, hogy valaki nem hagy aludni.

A rekord egyébként 11 nap a nem alvásban, ezt 1964-ben egy diák állította fel. Azóta azonban nem lehet megdönteni, legalábbis hivatalosan, ugyanis a Guiness Rekordok Könyve nem hajlandó jegyezni olyan kísérleteket, amelyek alvásmegvonással járnak. Ennek az az oka, hogy ezek a próbálkozások nagyon károsak lehetnek az egészségre, ráadásul elég nehezen is igazolhatók.

A bejegyzés trackback címe:

https://egeszsegtudatossag.blog.hu/api/trackback/id/tr778885258

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása